Itt ülök Los Ososban. Ez egy kaliforniai kisváros, és mondhatnám azt is hogy egy falu, bár nálunk a falunak valójában más értelmezése van, mint itt, szóval maradok a kisvárosnál. Kalifornia, Egyesült Államok.
Itt él a családom egy része, és magamnak és Istennek hála többször jövök ide egy évben, hogy lássam őket.
Szóval itt ülök az öbölben egy kávézóban, mert reggel úgy éreztem szükségem van magamra, napok óta az unokámnak vagyok minden részemmel. Itt ülök a kaliforniai energiákban, bár nincsenek szörfösök, nyugodtabb hely ez. Kicsit idősebb, érettebb korosztály él itt. Negyvenesek, ötvenesek, és minden alkalommal mikor itt vagyok és csak figyelek, az a felismerésem, hogy nagyon szeretem az itteni férfiak energiáit. Ezalatt nem azt értem, hogy mindegyikkel szerelemebe esnék, hisz van párom, hanem csak figyelem őket ahogy élik a hétköznapjaikat, amilyen az energiájuk és tetszik. Élvezik az eletet, sportolnak, van hobbijuk, megteremtenek sok mindent, élvezik az időt, a napfényt és valóban megélik az életüket.
Ma reggel, ahogy lejöttem az egyik kávézóba, éreztem, hogy nagyon mélyről jövő szomorúság jön egyre feljebb bennem, így kiültem a kávémmal a mólóra és csak figyeltem, és csak sírtam és sírtam és imádkoztam.
Imádkozni kezdtem a magyar férfiakért, a fiainkért. Annyira mélyről jövő fájdalom volt bennem, hogy tudtam és éreztem, hogy nem az enyém. Ez itthon van, a kollektívban, a több száz akár ezer éves leigázottság érzéséből fakadó fájdalom, hogy férfiaknak és nőknek – az őseinknek – meg kellett tapasztalniuk és most is tapasztalják a leigázottság igazságtalan érzését, a leigázottság mélységes igazságtalanságát, amitől a férfiaink feladták, ami miatt a férfiak nem találják a helyüket, és vagy infarktusban lépnek ki ebből a földi játékból, vagy egyéb szív- és érrendszeri betegség miatt, vagy épp cukorbetegség. Nincsenek jól, megfosztották őket valami elemi erőtől, hittől és bizalomtól, amitől életnék az életüket boldogan.
Ezért mondhatnám, hogy áldozati ország vagyunk, ahol a nők is áldozatok voltak, de mi nők sokkal több erőt tudunk magunkban összegyűjteni, hisz a gyereket fel kell nevelni és megtartani a családot, és ebben a megtartásban elfolyt minden erő és megéltük a férfiaktól jövő legyőzöttséget is, ami miatt elfelejtettünk jól szeretni… vagy egyáltalán szeretni.
És mi történik, ha egy nő, aki nem tud igazán jól szeretni, nem tudja támogatni a férfit, aki legyőzőttnek érzi magát? Szomorú magyar valóság: a nők nem tudnak nőként létezni, a férfiak sem férfiként. Ez az országunk karmája is, valahogy kijönni ebből, valahogy kigyógyulni ebből. De ahhoz, hogy ez történhessen, először legalább látni kell, ránézni és elfogadni, hogy ez van és ez történt, és imádkozni az őseinkhez és értük, hogy feloldódjon a generációs mintázat, ami bennünk van. Kérni az áldásukat az imáinkon keresztül, hogy lehessen egy másik életünk. Imádkozni kegyelemért Istenhez, hogy végre kiszálljunk az áldozatiságunkból és felvállaljuk azt, akik vagyunk: nagy tudású, különleges nép, akik számára az Istenhez való közelség mindig is fontos volt, és akik számos módját találták meg az Istennel való egység érzésének és megélésének.
Imádkozom a magyar férfiakért, hogy fel tudjanak ebből állni és újra rátaláljanak az erejükre, és imádkozom a nőtársaimért, saját magamért, hogy tudjuk jól szeretni őket, és ezzel támogatva az erejükben, hogy merjenek újra, bízzanak és találjanak célt maguknak és ne adják fel.
Imádkozom a gyerekeinkért, hogy az otthonukban, a hazájukban is ki tudjanak teljesedni, és boldog életet élni.
Ma kegyelmi állapot van, az Isteni kegyelem napja, a feltámadás. Imádkozzunk őseinkhez, hogy visszakapjuk azt az erőt amivel ide érkeztünk erre a földre, erre a helyre a bolygónkon, ami nem véletlen – a lelkünk választotta ezt. Igen, mi teremtjük a valóságunkat, de ahhoz lehetséges megengedni magunknak, hogy lássuk mi az igazság. Az igazság az, hogy igazságtalanságban élünk évszázadok óta és ez megnyomorította a nemzetet. A küldetésünk pedig az, hogy vállaljuk az egyediségünket otthon és a nagyvilágban, és reformer nemzetként a szellemi értékeinket félelem és kisebbrendűségi érzés nélkül mutassuk meg magunkat a világnak, a gyermekeinknek, saját magunknak.
Ima őseinkhez a kegyelem napján. Lehet másképp, lehet elfújni a sok veszteséget minden téren, és bízom benne, hogy lehet másképp. Addig is, minden nap imádkozom értünk, Magyarokért…
— Szilasi Márti